4. rész

november 8.  szombat

Az elmúlt napokról sok megválaszolatlan kérdésem maradt, amire még senki nem adott választ. Próbáltam kutatgatni, kombinálni, de nem jutottam semmire. Végül Lilit is beavattam, hogy mi volt hétfőn. Nagyon fellelkesedett... De sajnos, együtt sem jutottunk többre. Andris sem tudott semmit. Na, a mai napom baromi jól kezdődött. Reggelinél, magamra öntöttem a vaníliás tejem, délelőtt csomószor pofára estem, vagy valamibe beleléptem, vagy nekimentem valaminek. Ebédnél nem bénáskodtam szerencsére. Finom kirántott hús volt, meg krumpli. Kettőkor dudáltak. Gyorsan odaszaladtam az ablakomhoz, kinéztem. Egy fekete Suzuki gördült be a kapun nagy sebességgel. A bejárati ajtó előtt megállt, és kiszálltak belőle az új lakók. Először Meyer papi, elnézést, Attila, utána gondolom a felesége, végül Nicolas és Matyi. De menő, hogy már találkoztam velük... Amikor lementem az emeletről, már a nappaliban beszélgettek. De az ikrek nem voltak sehol. Ugyanúgy, mint Andris.
-Csókolom!-köszöntem.
-Gigikém... Légyszíves.. Már mondtam hogy ne csókolomozzál!- jött oda hozzám Attila fejét csóválva.
-Már találkoztatok?- állt fel anya ijedten.
-Persze.-mosolygott Attila.
-Szia. Én Clara vagyok.- mutatkozott be a nő.
-Nem keresed meg a fiúkat?- mosolygott rám anya, olyan "Légyszíves most menj el, mert szeretnénk beszélgetni" pillantással. Vettem. Most akkor bújócskázzak, vagy mi? Fel-le járkáltam a szintek között, végül a másodikon kis híján beleütköztem az öcsémbe. Vele voltak az ikrek is. Amint megláttam Nicolast, éreztem, hogy a fülem tövéig elvörösödök. Uhh.
-Sziasztok!- nyögtem ki végül.
-Helo!- mondták ijesztően egyszerre.
-Mi újság van Gigusz?- csapott a vállamra Andris. Gigusz? Ez a gyerek nem normális...
-Semmi.-söpörtem le a kezét a vállamról.
-Na. Mi ez a morci-Gizella?
-Nem vagyok Gizella!- ordítottam rá öcsire. Aztán otthagytam a díszes társaságot, és bevágtattam a szobámba. Mit gondolhat rólam most Nicolas? Az ablakon néztem ki, és gondolkodtam. Mostanában sokat gondolkozok. Már legalább egy fél órája álltam ott, amikor kopogtattak. Biztos Andris, vagy anyáék. Odaléptem az ajtóhoz, és kinyitottam. Nicolas volt. Ösztönösen hátrébb léptem egy lépést.
-Bocsi.-motyogta.
-Öhm. Semmi, semmi.- dadogtam, és megint elvörösödtem.
- Nagyon sajnálom, ami hétfőn történt.- hajtotta le a fejét.
-Mit is? Gyere már be! Nem harapok.- röhögtem el magam. Nicolas lassan belépett. Leültem a fotelomba, Nicolas a babzsákomra huppant le.
-Gizella.-nézett rám, majd elröhögte magát.
-Hé!
-Jól van, na. Szóval. Bocsi, hogy nem mondhatok el neked semmit, hanem majd neked kell majd mindenre rájönnöd, vagy majd anyukád segíthet, de ő is csak kicsit.
-De mégis mire?- ráztam meg a fejem.
-Ez az, hogy nem szabad semmit sem tudnod. Én sem tudtam semmit, és úgy éreztem, szétrobban a fejem a sok kérdés miatt, amire senki sem válaszolt. Nagyon nehéz, de ki lehet bírni...és ....én mindig segíteni fogok neked...ha akarod.
-Persze...Én most pont így érzek. Remélem hamar elmúlik.
-Te most hanyadikos vagy?- kérdezte hirtelen.
-Nyolc.
-Komolyan? És melyik osztályba jársz?
-C.
-Akkor mi is az osztálytársaid leszünk, Matyival.
-Hát, akkor készülj fel.-mosolyogtam.
-Öhm...oké, ha te mondod.-rázta meg a vállát. Ekkor megszólalt valami irtó brutálisan vicces zene, valami kenyérről, virágokról, méhecskékről, meg tejről papolt benne valaki. Mi ez? Aztán rájöttem, hogy a telefonom csörög. Felvettem.
-Kösz az új csengőhangot.- vigyorogtam.
-Úúúú. Tetszik? Ugye milyen swag szám?- visított a telefonba Lili, mire Nicolas összerezzent, szerintem még ő is hallotta Lilit.
-Nagyon.-bizonygattam.
-Na, ott van már a  Meyer család.- visított tovább. Nicolas arcára csodálkozás ült ki. Jó füle van...
-Ja. Amúgy mért kerestél?
-Csak ezért. Tudni akartam, hogy már jól érzed-e magad.
-Lili!
-Jól van na..Na, lerakom, mer lemegy a pénzem. Szia!
-Szia!- ennyi volt a beszélgetésünk.
-Ez a barátnőd volt?-rötyögött Nicolas
-Egen...
-Na, én megyek, nem zavarlak tovább. Még úgyis kikell pakolni a cuccokat.
-Oké.-igen, közben megérkezett egy bazi nagy bútorszállító autó. Egy félóráig hordták fel a cuccokat. Hatkor együtt vacsoráztunk. Andris mellett ültem, Nicolassal szemben. Andris csomószor oldalba bökött. Amikor a pudingot ettük, tüsszentenem kellett, közben meg drága öcsi oldalba bökött, nagyon megijedtem, és kis híján majdnem megfulladtam. Nicolaska meg egész végig engem szuggerált... Hát, mondhatom, nagyon kellemes volt. Vacsora után nekem kellett elmosogatni a tányérokat. Az egyik tányért leejtettem. Hirtelen megint nagyon rosszul lettem. A földszinten nem volt senki, de amikor úgy éreztem, hogy összerogyok, Nicolas hirtelen megjelent, felkapott, és felvitt anyáékhoz, akik a fönti nappaliban voltak.
-Gigi!- suttogta anya mosolyogva. Én itt mindjárt elájulok, ő meg mosolyog?
- Kezdődik...Szünet végére jól kell lennie. Holnap feltétlenül meg kell történnie, mertha nem, akkor nem biztos hogy épp aggyal túléli, és minden képessége megmarad.- hallottam valahonnan a messzeségből Attila hangját, majd valaki leült mellém, és a hajam simogatta. Aztán se kép, se hang. Eltűnt minden a szemem elől. Olyan volt, mintha egy nagy űrben lebegnék. Másnap reggel tértem magamhoz.